2013. március 26., kedd

4. fejezet: Retirement home

Egy csöppet megkéstem ezzel a résszel. Úgy érzem, ezért jobbnak kéne lennie kárpótlásként, de szerintem nem lett. Átolvasni nem volt időm, a hibákat nézzétek el nekem. Az események talán innentől fognak "beindulni". Nekem is vannak gondjaim, pontosan úgy, mint nektek, ezért nem tudok sűrűn részeket hozni. :( Holnap matek TZ-t írunk, SEMMIT sem tudok, ezért még az is lehetséges, hogy ezt a gépet sem használhatom(ugyanis nagy valószínűséggel egyes lesz). De ha tudok, akkor mindenféleképpen hozok új részt! Remélem azért továbbra is olvasni fogjátok. :) xxx -A


*Zayn szemszöge*


Reggel arra ébredtem, hogy valaki egy hatalmasat rúg az oldalamba. Felnyitottam a szemem és Faith nyugtalan arcával találtam szembe magam. Aludt, de az arca meggyötört volt és nyugtalan.
-Faith...Faith. -rázogattam meg a vállát, ezzel elérve, hogy felkeljen.
-Zayn? -nézett rám kómás, értetlen fejjel.
-Rosszat álmodtál? -kérdeztem, hiszen nem tudtam hova tenni, hogy egész éjszaka rugdosott és nyöszörgött.
-Úgy tűnik nem csak álmodtam... -hajtotta le a fejét. Tudom mire értette, magamhoz húztam és megöleltem. Már egy jó ideje így lehettünk, anya szakított félbe.
-Zayn, Faith szülei aggódnak. Azt mondták, hogy veled ment el tegnap este. Nem tudod, hogy mer...- nyitott be a szobámba.- szóval itt van.
-Csak történt egy kis...baleset...ezért...öhm...hát. -nem tudtam kinyögni egyetlen értelmes szót sem.
-Én azt hiszem megyek. Öhm, köszönöm...hogy itt lehettem. Szia Zayn, Viszlát Trisha.- szaladt ki a szobámból az én ruháimban, ami még félreérthetőbbé tette ezt, az amúgy is kínos helyzetet.
-Anya ne kérdezz semmit! - toltam ki a szobámból. -Majd egyszer TALÁN elmagyarázom.- a fejét csóválva fejezte ki nem tetszését. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd visszadőltem az ágyamba. A plafont bámulva jöttem rá, hogy Faith milyen erős. Majdnem megerőszakolták és ennek ellenére is mosolyog. Nem tudom, hogyan lehetséges ez. Amikor kezdett unalmas lenni a fetrengés, kiültem az ablakomba a cigis dobozom társaságában. Innen rálátni Faith erkélyére. Szoktam látni amikor szégyenlősen visszarohan, mintha észre sem vett volna, amikor csak úgy kiül és nézi az eget, amikor szomorú és ide menekül, amikor vidám és úgy táncol ott, mint egy őrült és azt hiszi, hogy senki sem látja. Olyankor látni, hogy milyen is ő valójában. Én is azt hittem, hogy ő csak a tiszteletes lánya, egy "szent"... de most, hogy kezdem megismerni, látom, hogy ugyanilyen mint bárki más, de mégis átlagon felüli. Egy mély szívás által a tüdőm minden egyes részében szétterjedt a nikotin...

*Faith szemszöge*


Ilyen kínos helyzethez is rég volt szerencsém. Most mit gondolhat rólam Zayn anyja?? De nem állhattam oda elé, hogy "jajj bocsánat, hogy itt maradtam éjszakára, de majdnem megerőszakoltak, kisírt szemekkel, szakadt ruhában, zaklatottan nem mertem hazamenni, ugyanis akkor a szüleim valószínűleg életem hátralevő részében egyetlen bulival kapcsolatos dologról sem akarnának hallani". Ez így elég érdekes lett volna... Amikor beléptem az ajtón apa mérges és egyben aggódó tekintetével találtam szembe magam.
-Hol járt a kisasszony, ha szabad kérdeznem?
-Őőő... Eleanornál. Tudod, ő egy nagyon kedves lány. Most ismertem meg és felajánlotta, hogy aludjak ott nála. Késő volt már nagyon, nem akartalak titeket felkelteni egy ilyen kis apró-cseprő dolog miatt. -mosolyogtam rá angyalian.
-És mit kertes rajtad férfi alsónadrág és póló?- nézett rám érdekes arckifejezéssel.
-Ja, ezek? -mutattam a cuccaimra- Eleanor barátjának vannak ott cuccai és ezt adta pizsinek.
-Értem... és amúgy jól szórakoztatok?
-Aha, jó volt. Na de, ha nem haragszol felmegyek a szobámba, még tanulnom is kell, meg nem is aludtam sokat. - feltrappoltam a lépcsőn, majd valami göncöt szedtem ki a szekrényemből, amit gyorsan magamra is kaptam. Hétfőn nyelvtan és francia dolgozatot írok, szóval kikerestem a könyveket, füzeteket és az asztalomhoz ülve kezdtem magamba szívni a tudást. Jobban mondva kezdtem VOLNA, ugyanis a gondolataim teljesen máshol jártak: a tegnapi estén és Zaynen. Olyan furcsa, hogy az egyik pillanatban ő a bunkó, flegma, "rossz fiú", a másikban pedig az érzelmes, segítőkész és aranyos srác. Nekem a második variáció jobban tetszik, és tudom, hogy az az igazi énje, de ahhoz, hogy népszerű maradjon, úgy tűnik az elsőhöz kell tartania magát. Egy sóhaj kíséretében indultam meg az erkély felé. Automatikusan jobbra fordítottam a fejem, ahol megpillantottam Zaynt. Most valami csoda folytán nem szaladtam be, mint egy kislány, de a lábam ezerszer annyira remegett mint általában. Egy hirtelen ötlettől vezérelve odaintettem neki egy mosoly kíséretében. Arcán a meglepődöttség jelei mutatkoztak, de boldogan intett vissza.
-Nem tetszettek a cuccaim? Gyorsan leváltottad... - kiabált át az ablakából.
-Hát azok mostantól Louis cuccai...
-Neki adtad??! Hogy került hozzátok Louis? Basszus az volt a kedvenc pólóm.... -fogta a fejét.
-Nem, nem adtam neki. Ahhj, hosszú majd elmagyarázom. -mosolyogtam rá.
-Várj, erre kíváncsi vagyok. - mondta, majd hirtelen átugrott a kis faház tetejére, onnan pedig le a földre és pár másodperc múlva az erkélyem alatt állt.
-Ezt meddig gyakoroltad? -néztem rá kidülledő szemekkel.
-Pár év.. -legyintett. -De azt még nem volt alkalmam, hogy az erkélyedre, hogy jussak fel.
-Kezd az ajtóval. -mosolyogtam rá.
-Az túl snassz. - jelentette ki, majd egy fára mászva próbálkozott meg a feljutással. 10 perc reménytelen próbálkozás után, úgy döntött, hogy talán mégis a bejárati ajtón keresztül jön.
-Na ez is sikerült. -jött be a szobámba.
-Apának mit mondtál? -ráncoltam össze szemöldökömet.
-Te korrepetálsz matekból, mégis mit mondtam volna? -nevette el magát.- Na de hogy is van a Louis sztori?- kíváncsi tekintetével hallgatta végig, amíg elmeséltem neki az egész történetet.
-Na, de ha már úgy is matekozni jöttél, ideje elkezdeni. -vettem elő a matekfüzetem, és kitéptem belőle 2 lapot Zayn számára.
-AZT MÁR NEM! -tiltakozott.
-4 feladatot csak. Az nem sok. -mosolyogtam rá biztatóan és egy tollat is belenyomtam a kezébe.
-3 és eljössz velem fagyizni. - mosolygott rám AZZAL a mosolyával, amivel mindenkit levesz a lábáról. Ez most egy randi? Jó tudom, hogy nem, de emberek, Zayn elhívott fagyizni!! Ha nem is randi, akkor félrandi. Vagy egy negyed... Vagy csak egyszerűen nincs kedve matekozni, és tudja, hogy minden ember szereti a fagyit, ezért ezzel akar manipulálni. És sikerült is neki, ugyanis egyből belementem. 3 sikeres matekpélda után-apától elkéredzkedve- indultunk neki a fagyizásnak. Amíg sétáltunk, közelebbről is volt szerencsém megismerni az igazi(!) Zaynt. Tudtam, hogy hétfőn a suliban minden ugyanolyan lesz, ezért kihasználtam ezt a kis időt. Megtudtam, hogy a szüleivel mostanában nincs minden rendben, hogy a barátnőjével sem azért van mert szereti, hogy miket szeret és, hogy miket nem. Én is megnyíltam előtte, sok olyan dolgot mondtam el neki, amit még másoknak nem is említettem. 4 gombóc fagyi után indultunk haza. Kevesebbet beszéltünk, mint az előbb, de nem volt az a kínos csend. A házhoz érve csak álltunk az ajtó előtt, mint két szerencsétlen.
-Hát akkor... majd hétfőn találkozunk.
-Öhm, aha. -nyögtem ki.
-Akkor... Szia. - tárta szét a karját, ezzel jelezve, hogy öleljem meg. Bátortalanul közeledtem felé, és a teste köré fontam a karjaimat. Életem legjobb ölelésében volt részem. Azt akartam, hogy ennek soha ne legyen vége, de sajnos ennek is vége szakadt. Becsuktam magam mögött az ajtót és már ténylegesen neki kezdtem a tanulásnak. Pontban fél 4-kor végeztem, gyorsan összeszedtem a cuccaimat és már indultam is az öregek otthonába.
-Hova-hova? -jött a nagyon is ismerős hang a hátam mögül.
-Karitatív munkát vállaltam az öregek otthonában. -fordultam meg és szembetaláltam magam Zaynnel.
-Kari mit??? -nézett rám értetlen fejjel.
-Maradjunk annyiban, hogy jótékony.- mosolyogtam rá.
-Ja, oda engem is küldtek.- rántotta meg a vállát hanyagul.
-Akkor az már nem karita...vagyis jótékony. Azért segíts, mert te attól jobban érzed magad és tényleg segíteni akarsz. Ne azért, mert rákényszerítenek.
-Őőőő... Ez megnyerő volt. -villantott rám egy mosolyt. - Veled tarthatok?
-Persze. - válaszoltam meglepetten. Már említette anya, hogy jönnie kell, de nem gondoltam volna, hogy tényleg el is fog... főleg a monológom után.
-De ugye nem kell őket bepelenkázni meg ilyenek? -tette fel ezt a vicces kérdést, amikor megálltunk a kapu előtt. Megmosolyogtatott és nem kellett sok ahhoz, hogy hangos nevetésben törjek ki.
-Mégis mit vártál? Persze, hogy kell. Ja és van egy néni, aki már régóta szeretne egy fiatal férfit helyettem... nem akarlak megijeszteni, de szerintem pedofil. - veregettem meg a vállát, és próbáltam hitelesen előadni. Úgy vettem észre, hogy sikerült, ugyanis Zayn alig mert belépni az idősek otthonába. Persze majd elfogom neki mondani, hogy csak vicceltem, de még nem most. Egy kis szórakozás nekem is jár.
-Maradj itt! Mindjárt jövök. - Mrs. Henderson felé igyekeztem, aki 80 éves létére, olyan mint egy 16 éves. Fut, számítógépezik, röplabdázik és egyfolytában bolondozik. Éppen ezért gondoltam, hogy ő benne lenne abban, hogy egy kicsit megvicceljük Zaynt. Ő lenne a pedofil néni, akitől Zayn retteg. Miután felvázoltam neki a tervemet, gondolkodás nélkül belement. Visszaindultunk Zaynhez, aki szerintem már halálra aggódta magát és minden idősebb embert 20 km-es körzetben elkerült.
-Ki ez a szépfiú? -simogatta meg Zayn arcát Mrs. Henderson.
-Ő itt Zayn, mostantól ő is itt dolgozik.
-Kellett már ide egy ilyen szép szál legény. Had adjak egy cuppanósat az arcocskádra. - csücsörített a piros rúzsos szájával Mrs. Henderson, majd egy hatalmas puszit nyomott Zayn megrémült arcára. Nem bírtam tovább, kitört belőlem a nevetés. Mrs. Henderson is velem nevetett, Zayn pedig továbbra is megszeppenve állt mellettünk. A helyi rossz fiú most pontosan olyan volt, mint egy kis óvodás, aki fél a bohócoktól. Nagy nehezen abbahagytuk a nevetést, majd elmagyaráztam Zaynnek, hogy mi volt ez az egész.
-Szóval akkor nem pedofil és pelenkázni sem kell senkit? -könnyebbült meg a hírek hallatán. Csak bólintottam egyet mosollyal az arcomon. -De ezt még visszakapod. -nézett rám szúrós tekintettel, majd kezdetét vette a "munka".

18 megjegyzés:

  1. I M Á D O M ♥ Kövit gyorsan :D ♥ *_____*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Azt nem ígérem, hogy gyorsan hozom(mert akkor mindig elcsúszok), de mindeféleképpen sietek! :)

      Törlés
  2. juuuuj*-* nagyoon jó lett :))) siess amennyire tudsz :))
    ügyi vagy :))wááá olyaaan jóóóóó :D
    Dóri :D

    VálaszTörlés
  3. szuper lett ez IS. Siess, ahogy tudsz a kövivel <3 *-* -Amanda

    VálaszTörlés
  4. mikor jön a kövi?? :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ez egy nagyon jó kérdés. Lehetséges, hogy kedd délelőtt, de nem ígérek semmit :$

      Törlés
  5. húú *-* ma kezdtem el a blogod és imádom *-* tetszik az egész karakter meg minden és húú :$ siess a kövivel :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök! :) Ez most erőt adott a következő részhez! :D Köszönöm!

      Törlés
  6. mikor jön a kövi?? :OO már várom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem ma! azért nem tudtam hozni mert Angliában voltam :$

      Törlés
    2. Angiában?? :OO juuj*-* de jó neked :))) am várom a részt! :))

      Törlés
    3. És nagyon közel sétáltunk az O2 arénához.*-* De a tanár nem engedte, hogy legalább álljunk előtte egy 5 percet, hátha kijönnek valami szünetet tartani :(( xd
      Ma már BIZTOSAN Felrakom!!!!! :)

      Törlés
    4. Hát ez nem igazán sikerült, remélem ma már fel tudom rakni. Ne haragudj, de nem vagyok jóban a "határidőkkel". :(

      Törlés
  7. mikor érkezik a kövi?? :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma már BIZTOSAN Felrakom!!!!! :)

      Törlés
    2. Hát ez nem igazán sikerült, remélem ma már fel tudom rakni. Ne haragudj, de nem vagyok jóban a "határidőkkel". :(

      Törlés