1. fejezet: ...is just a mask

- ...és ne feledjétek, pénteken Biblia óra az imaházban! - fejezte be apa az Istentiszteletet. A templomban általában öregebbek vannak, 1-2 fiatal betéved néha, mert a szüleik elrángatják őket. Pedig apa próbálja lazára venni a dolgokat, nem úgy adja elő, hogy mindenki halálra unja magát, viccelődni is szokott, ezért szeretik annyian.
-Mekkorát nőttél aranyom! És milyen csinos vagy.- állapította meg Mrs Dalloway, aki hetente elmondja ezt.
-Köszönöm.- mosolyogtam rá. Még váltott pár szót apával, aztán indultunk haza. A házunk nem egy nagy szám, de nem érzem azt, hogy többre lenne szükségem. Egyáltalán nem vagyunk gazdagok, de nincsen hiányunk semmiben, és amink van, azt megbecsüljük.
-Megjöttünk! Sziasztok. -köszöntünk. Anya itthon maradt, vigyázott a két rosszaságra. Van két öcsém, Matthew és Jonathan, ikrek. Anyának azt mondták, hogy nem lehet gyereke. Amikor ez kiderült, az egész gyülekezet a szüleimért imádkozott, és úgy tűnik Isten meghallgatta, ugyanis most van 3 teljesen egészséges gyermeke.
-Felmegyek tanulni. -jelentettem be és feltrappoltam a lépcsőn. Elővettem a biosz füzetemet és belemerültem a puhatestűek élővilágába. Felettébb érdekes, nem nagyon kötött le, de muszáj. Fél órát tanultam a bioszt, utána jött a töri és a többit is átnéztem valamilyen szinten. Másfél órát tanultam, kezdett unalmassá válni, úgyhogy kimentem az erkélyemre. A szomszéd srác, azaz a suli legmenőbb pasija, pont az ablakában ült, és szívta magába a napi nikotin adagját. Amint megláttam, hogy kint van, gyorsan visszaszaladtam a szobámba. 17 éve vagyunk szomszédok, és még egy szót sem váltottunk egymással. A jelenlétében teljesen zavarba jövök, nem is tudnék megszólalni, meg amúgy is, ha a barátnője megtudná, hogy egyáltalán köszöntünk egymásnak, engem kinyírna, őt meg kidobná. Lementem a földszintre és pont jókor, mert anya épp szólni akart, hogy ebédidő van. Apa elmondta az asztali áldást és már ehettünk is.
-Jajj Faith kincsem, nem is mondtam. Tricia-tudod a szomszédból-szólt nekem, hogy a fia bukásra áll a legtöbb tantárgyból. Felajánlottam neki, hogy te korepetálnád, ugye nem baj? - tudatta velem anya a terveit.
-Nem, dehogyis, szívesen segítek, csak hát tudod a munka mellett nem biztos, hogy belefér. -próbáltam kihúzni magam a feladat alól.
-Ez a legjobb, Zayn is menne veled, mert elég rosszul viselkedik és a szülei így próbálják megbüntetni. - mosolygott rám anya. Ennél jobb már nem is lehetne. Nagyon szívesen segítek másokon, de rá nem tudok úgy tekinteni, mint az öregekre, vagy a szegényekre, vagy egyszerűen csak úgy, mint az átlagos emberekre...mert ő számomra nem átlagos.
-Köszönöm, nagyon finom volt. Elmosogatok. -mosolyogtam rá anyára. Gyorsan elmosogattam és anya szólt, hogy kísérjem el a srácokat a focipályára. A két kisördög már teljes felszerelésben állt előttem. 10 perc alatt lesétáltunk a pályára és már rúgták is a labdát. Imádok focizni, szóval én is beálltam. Már kezdett besötétedni, ezért haza kellett indulnunk.
-NEM ÉRDEKEL, NEM ÉRTED??!! -csapta be a bejárati ajtót az anyjára Zayn. Beküldtem a srácokat, én pedig csak álltam és néztem, ahogyan Zayn felmászik a kis "kuckójába", amit kiskorában épített neki az apukája. Volt időm megfigyelni, hogy a veszekedések után, ott tölti el az idejét. Nekem is van egy ilyen helyem, még a nagypapám épített egy faházat, nem messze az egyik parktól. Én mindig odamegyek, ha valami nyomaszt. Zayn észrevett, ezért gyorsan bementem a házba. Lefürödtem, bepakoltam holnapra, imádkoztam és már aludtam is.

***

Reggel anya keltett fel, ugyanis a telefonom nem szólt. Bementem a fürdőbe, megfésülködtem, megmostam az arcomat és a fogamat, majd felöltöztem. Leballagtam a konyhába, ahol megcsapott a frissen sütött palacsinta illata. Leültünk az asztalhoz, most rajtam volt a sor az imával kapcsolatban. Elmondtam, majd felfaltunk mindent, amit anya sütött.
-Na én megyek, mert még a végén elkések. Sziasztok! - köszöntem el a többiektől.
-Szia, ja és ma jön Zayn hozzád, együtt gyertek haza. - hát ez csodálatos. Azt sem tudja, hogy ki vagyok, biztos majd még furikázni is fog velem. A suliba beérve, az a látvány fogadott, ahogy a barátnőjével falják egymást.
-Menjetek szobára!- röhögött Louis. Ha jól tudom, ő a mókamester a bandában. Feltűnésmentesen elmentem mellettük, és beültem a terembe. Elkezdődött a matek óra és egy cetli landolt az asztalomon, amiben ez állt: "Ma 2-kor gyere a parkolóba, ott várlak. -Z ". Hátranéztem, ahol Zayn ült és bólintottam egyet, ezzel jelezve, hogy rendben van. Legalább tudja ki vagyok, haladás. Kicsöngettek az óráról nekünk pedig fel kellet menni az emeletre, a kémialaborba.
-Nézz már magad elé. -hangzott el ez az udvarias mondat Jessica szájából, amikor véletlenül nekiütköztem a folyosón.
-Bocsi, nem volt szándékos. - mentem tovább, nem figyelve arra, amit még utána mondott. A nap további részében nem történt semmi érdekes. Benne vagyok a suli lány focicsapatában, szóval a hatodik órában elmentem az edzésre. A pom-pom lányok mellettünk próbáltak, és hallgathattuk az idióta megjegyzéseiket. Van egy ige a Bibliából ami így szól: "Taníts meg hallgatni, amikor mások támadnak". Na ez nekem nagyon jól megy, inkább csak mosolygok és rájuk hagyom az egészet. Az edzés végezetével, bementünk az öltözőbe, átöltöztünk és én már rohantam is a parkolóba, ahol Zayn várt. Ennyire még nem izgultam, azt sem tudom, hogy köszönjek neki: Hello vagy szia vagy szervusz szomszéd vagy jó napot, vagy mi??!
-Szia. - zökkentett ki a gondolatmenetemből az említett személy.
-Szia. - ennél a köszönésformánál döntöttem.
-Szállj be, mindjárt jövök. -indult el Zayn Jessica felé, aki számon kérte arról, hogy mit keresek én az autójában. Nem tudom, hogy erre mi lehetett Zayn válasza...
-Most az öregekhez megyünk vagy hozzátok? - kérdezte Zayn, miközben beindította az autót.
-Öhm, hozzánk...- ennyi volt a nagy beszélgetésünk, én eléggé feszengtem, mert féltem, hogy valami hülyeséget mondok és beégetem magam, ezért inkább csöndbe maradtam.
-Sziasztok, megjöttünk. - szóltam anyáéknak.
-Jó napot, Zayn vagyok. - köszönt udvariasan(!) Zayn, amin eléggé meglepődtem. Felmentünk a szobámba, ahol Zayn elkezdte nézegetni a falon lévő képeimet.
-Ügyesen focizol. -állapította meg, amikor a focis képekhez ért.
-Köszi, de nem is láttál még. Vagy tévedek? - kérdeztem.
-Szoktam látni az ablakból, amikor az öcséiddel focizol, meg a suliban is láttalak már párszor.
-Az ablakból? A suliban? Mikor?
-Az ablakból amikor cigizek, a suliban pedig Jessicának akkor van edzése, amikor nektek, és a foci kicsit érdekesebb mint az, ahogyan ők ugrálnak.- mondta teljes őszinteséggel. Szóval nem nyáladzik, amikor a pom-pom lányok, rövid szoknyában rázzák magukat előtte? Érdekesebbnek találja azt, amit mi csinálunk? Ez fura, nem úgy tűnik mint, aki ilyenekre vevő.
-Na jó, szerintem kezdjük el.- egy kicsit zavarba hozott az, amit az előbb mondott, ezért inkább tereltem a témát.
-Mit? -nézett rám értetlen fejjel.
-A korrepetálást- adtam érthető választ.
-Ugye nem gondolod komolyan, hogy én itt tanulni fogok. - keménykedett Zayn.
-Hát azért vagy itt.
-Nem tudja meg senki, ha ezt kihagyjuk. Én anyának elmondom, hogy nagyon jó volt, megtanultam mindent, sokat segítettél, és el van intézve. - ismertette velem a terveit.
-Igen, és te attól még ugyanúgy megbuksz. Nem fogsz belehalni, ha érted a matekot. -mosolyogtam rá.
-De abba sem, hogyha nem értem. - mosolygott ő rám.
-Csak próbáld meg, ha nagyon borzalmas, akkor abbahagyjuk.- kötöttünk kompromisszumot. Az elején húzta a száját, de amikor megmutattam neki, hogy van annál sokkal egyszerűbb megoldás is, mint amit a tanár felírt, akkor abbahagyta a duzzogást. 1 óra matekozás után, azt mondta, hogy több információ befogadására nem képes, ezért abbahagytuk.
-Pedig még hátra van a kémia és a fizika. A többiben sajnos nem tudok segíteni, mert azokat csak meg kell tanulni, de ha szeretnéd majd kikérdezem. - ajánlottam fel neki.
-Miért segítesz nekem? - vágott értetlen fejet.
-Miért ne tenném? -kérdeztem vissza.
-Mert nem is ismersz. Nem vagyunk barátok sem, az iskolában bunkó vagyok. Mi okod van arra, hogy segíts? Mit kérsz érte cserébe?- lett egyre értetlenebb az arckifejezése.
-Tudom, hogy igazából nem vagy bunkó, neked is vannak érzéseid, csak jól titkolod őket. Nem kérek cserébe semmit...max annyit, hogy ne bukj meg. -mosolyogtam rá.
-Nem értelek... segítesz és még csak azt sem kéred, hogy feküdjek le veled? Amúgy meg, honnan veszed, hogy nem vagyok bunkó?
-Hát ez elég fura kérés lenne. Tudod, az a kis faház elég közel van az ablakomhoz, és sok minden áthallatszik, pontosan annyi, hogy tudjam, vannak érzéseid. Azt is hallom, amikor sírsz, ha nevetsz, ha dühöngsz...- válaszoltam a kérdésére mosolyogva.
-Nem szoktam sírni... -vette fel magára az álarcát, amiről azt hittem, hogy végre leveszi. - mennem kell, kösz a matekot. Szia. - rohant ki az ajtón. Valami rosszat mondtam volna? Értetlen fejjel néztem az ajtóra, ahol az előbb viharzott ki, az a személy, akiről azt hittem, hogy soha sem fog észrevenni, hogy nem fogunk egy szót sem váltani egymással...és akiről tudtam, hogy csak egy álarcot visel, amit nagyon nehéz lesz levenni róla.